2011. december 23., péntek

Beigli helyett

Éveken át próbáltam megsütni a tökéletes beiglit. Talán egyszer sikerült is, de mára beleuntam. Minden trükköt bevetettem annak érdekében, hogy ne legyen óriási árok a göngyöleg tetején, de hasztalan. Meg amúgy is unom már a hagyományos beiglit. Itt volt az ideje kicsit feldobni, egyszerűsíteni.
Így töltött muffint alkottam idén karácsonyra.
A tölteléket úgy készítettem el, ahogy máskor is szoktam. Aszalt gyümölcsökkel (vörösáfonya, mazsola, sárgabarack, szilva), mézzel, cukorral, citromlével és egy kis tejjel főztem meg a mákos és diós tölteléket. Aztán hozzá láttam a tészta elkészítéséhez. Ez még muffinok közt is a legegyszerűbb változat.




Hozzávalók:

folyékony: 

1 kis doboz joghurt,
5 dkg olvasztott vaj,
1 tojás,
12,5 dkg cukor.

Száraz:

15 dkg liszt,
1 csomag sütőpor.

A hozzávalókat külön-külön, majd szokás szerint egymással is elkeverjük.
A muffin-formákba először egy nagy kanálnyi tésztát teszünk, majd egy kisebb kanálnyi tölteléket. Tetjére pedig szintén egy nagy kanálnyi tészta masszát teszünk.
Előmelegített sütőben 160 fokon 25 perc alatt kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése